Azután, hogy magas képességi szintet ért el, ön lesz az első, aki ragaszkodni fog ahhoz a jogához, hogy tisztességes emberek között élhessen.

Amikor ismerjük az elme technológiáját, akkor tudjuk, hogy hiba az „egyéni jogokat” és a „szabadságot” használni érvül azoknak a védelmében, akik csak pusztítást okoznának.

Az egyéni jogokat nem a bűnözők védelmére találták ki, hanem arra, hogy szabadságot hozzanak a tisztességes embereknek. Erre a védett területre aztán bevették magukat azok, akiknek „szabadságra” és „egyéni szabadságjogokra” volt szükségük, hogy ezzel fedezzék saját kétes tevékenységeiket.

A szabadság a tisztességes emberek számára van. Egyetlen ember sem lehet szabad, aki maga nem tisztességes – az ilyen ember a saját maga csapdája. Ha az ő saját tetteit nem lehet felfedni, akkor ez az ember fogoly; vissza kell tartania önmagát embertársaitól, és a saját lelkiismerete rabszolgája. A szabadságot ki kell érdemelni, mielőtt még bárminemű szabadság lehetséges lenne.

Védelmezni a tisztességtelen embereket annyit jelent, hogy a saját poklukra kárhoztatjuk őket. Ha az ember az „egyéni jogokat” a „bűnözők védelmével” azonos értelművé teszi, azzal egy rabszolgaállamot segít létrehozni mindenki számára, mert ahol az „egyéni szabadsággal” visszaélnek, ott olyan türelmetlenség üti fel a fejét azzal szemben, amely végül mindnyájunkat elsöpör. A büntető törvények céltáblái azon kevesek, akik hibáznak. Az ilyen törvények szerencsétlen módon azokat is károsítják és megszorítják, akik nem hibáznak. Ha mindenki tisztességes lenne, nem állna fenn a büntetés fenyegetése.

A tisztességtelen ember számára csak egyetlen kiút van: szembenézni a társadalommal kapcsolatos kötelességeivel és újra kommunikációba hozni önmagát embertársaival, családjával és általában véve a világgal. Azzal, hogy „egyéni jogaira” hivatkozva próbálja megvédeni magát tetteinek kivizsgálásától, épp ugyanilyen mértékben csökkenti az egyéni szabadságjogok jövőjét is – mivel ő maga nem szabad. Megfertőz azonban másokat, akik becsületesek, azáltal, hogy az ő szabadsághoz való jogukat használja önmaga védelmére.

Nyugtalan az álma annak, akinek rossz a lelkiismerete. És nem lesz nyugodtabb azáltal, ha helytelen cselekedeteit védeni próbálja „a szabadság azt jelenti, hogy soha nem szabad rám nézned” mentségekkel. A személy túléléshez való joga közvetlen kapcsolatban áll a tisztességével.

Az emberi szabadság nem azt jelenti, hogy szabadon bántalmazhatjuk az Embert. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy szabadon árthatunk hazugságokkal.

Az Ember nem lehet szabad, amíg sorai között ott vannak azok, akik saját rettegéseik rabszolgái.

Egy űrtechnológiát használó társadalomnak az a küldetése, hogy gazdasági és politikai kényszerrel leigázza és kontrollálja az egyént. A gépkorszakban az egyetlen áldozat az egyén és az egyén szabadsága.

Ahhoz, hogy ezt a szabadságot megőrizzük, nem szabad megengednünk az embereknek, hogy e szabadság védőszárnya alá rejtsék gonosz szándékaikat. Az embernek ahhoz, hogy szabad lehessen, tisztességesnek kell lennie önmagával és embertársaival. Ha valaki arra használja a saját tisztességét, hogy a tisztességtelenség leleplezése ellen tiltakozzon, akkor az az ember ellensége a saját szabadságának.

Csak akkor állhatunk a napfényben, ha nem engedjük, hogy mások tettei sötétséget hozzanak.

A szabadság a tisztességes embereknek van. Egyéni szabadságjog csak azok számára létezik, akik képesek rá, hogy szabadok legyenek.

Ma a Szcientológiában ismerjük a rabtartót – ez maga a személy. És azáltal, hogy gyökerestül kiirtjuk mindazt a rosszat, amit az emberek önmagukkal tesznek, visszaállíthatjuk a jogot arra, hogy a napfényben álljunk.

Ezért aztán ne mondjuk, hogy egy személy vagy a múlt vizsgálata egy lépés a rabszolgaság felé. Mivel a Szcientológiában egy ilyen lépés az első lépés ahhoz, hogy az embert megszabadítsuk önnön bűnösségétől.

Ha a szcientológusok szándéka a bűnösök megbüntetése lenne, akkor – és csak akkor – lenne helytelen belenézni a másik ember múltjába.

De mi nem rendőrség vagyunk. Amikor ránézünk valamire, az az első lépés az ajtók megnyitása felé – mivel mind belülről vannak bezárva.

Ugyan ki büntetne, amikor megmenteni is képes? Csak egy őrült törne el egy olyan tárgyat, amely kell neki, amikor meg is tudná javítani – és mi nem vagyunk őrültek.

Jogok ide vagy oda – az egyénnek nem szabad elpusztulnia ebben a gépkorszakban. A bűnözők és őrültek nem diadalmaskodhatnak újonnan feltalált pusztító eszközeikkel.

Legkevésbé az az ember szabad, aki nem tudja felfedni saját tetteit, és aki tiltakozik mások helytelen tetteinek felfedése ellen. Ilyen emberekre fog épülni a jövő politikai rabszolgasága, ahol mindegyikünknek lesz egy sorszáma – és a bűnössége –, hacsak nem cselekszünk.

Lenyűgöző, hogy minden sötét mesterkedés alapgondolata a zsarolás és a büntetés. Mi történne, ha ez a két dolog nem létezne többé? Mi történne, ha minden ember eléggé szabad lenne ahhoz, hogy beszéljen? Akkor és csakis akkor lenne meg a szabadságunk.

Azon a napon, amikor teljesen megbízhatunk egymásban, béke lesz a Földön.

Ne álljunk ennek a szabadságnak az útjába – legyen ön is szabad!